Xavi kiborult az Inter elleni vereség után: Gyalázatos, ami történt, egyértelmű igazságtalanság áldozatai lettünk!
2022. október 05. 12:47
A keddi BL-rangadó összképet nézve akár azt is mondhatnánk: megérdemelt győzelmet aratott a bajnokságban bukdácsoló Inter az FC Barcelona ellen - ha nem történt volna a mérkőzés hosszabbításában egyértelmű kezezés az olaszok tizenhatosán belül….
2022. október 05. 12:47
p
2
8
16
Mentés
Mint azt összefoglalónkban is olvashatták , a találkozó esélyesének mindenképpen a katalánok számítottak, hiszen Dembeléék a bajnokságban szárnyalnak, hat győzelem mellett csupán egyszer játszottak döntetlent, és vezetik is az La Liga mezőnyét.
Ezzel szemben az Internazionale igencsak bukdácsol a Serie A-ban, utolsó két mérkőzését elvesztette, a 9. helyen állnak, nem véletlen, hogy Dimarcóék kimondva kimondatlanul vezetőedzőjükért, Simone Inzaghiért is játszottak kedd este.
A bravúrgyőzelemmel valószínűleg egy időre meg is menekült az olasz szakember, ám nem véletlen, hogy a Barcelona mestere – aki a meccs közben is kapott már egy sárgát, hiszen a 68. percben élesen reklamált azok után, hogy Vincic játékvezető nem adta meg Pedri egyenlítő gólját, tegyük hozzá, jogosan, hiszen közvetlenül a gól előtt Ansu Fsti kezét érintette a labda - , Xavi igencsak kiborult a mérkőzés lefújását követően:
- Nem tagadom, nagyon dühös vagyok, gyalázatos, ami történt, hiszen egyértelmű igazságtalanság áldozatai lettünk! Nem értettük, mi történik;
többször elmondtam már, milyen jó lenne, ha a játékvezetők elmagyaráznák mit, miért ítélnek, hiszen így számos konfliktus megelőzhető lenne. Ehelyett elsétálnak a meccs végén, és nem történik semmi…
Nem mondhatok mást: a játékvezető ezen ítéletével döntően befolyásolta a találkozó végkimenetelét!
De mi is történt pontosan?
Már a mérkőzés hosszabbításában jártunk, amikor egy beadást követően a hazaiak holland légiósa, Denzel Dumfries egyértelműen kézzel ütötte el a labdát a berobbanó Ansu Fati elől a tizenhatoson belül.
Több szempontból is érthetetlen, hogy miért maradt el a jogos büntető?
Hiszen a videószobában ülő VAR-játékvezető, a holland (…) Pol van Boekel akár 12 kameraállásból is vizsgálhatta az esetet, és vajon ő hogy hogy nem észlelte, hogy honfitársa kézzel üti el a labdát a rárontó ellenfele elől?!
S miért nem javasolta Vincic kollégájának, hogy legalább tekintse meg a videófelvételt?!
Hiszen egyébként is minden felelősség a vezetőbíróé, tehát nyugodtan belefért olna, hogy a szlovén játékvezető is megnézze videón az esetet – legfeljebb nem nyolc-, hanem tízperces lett volna a hosszabbítás!
S itt jön elő egy másik, sokkal élesebb probléma: miért nem azonos nemzetiségű játékvezetők alkotnak egy csapatot? Hiszen a Bajnokok Ligája-főtábláján már csak olyan játékvezetők működhetnek, akik VAR-licenccel rendelkeznek.
A FIFA úgynevezett Elite-keretébe rangsorolt Slavko Vincicen kívül tényleg nincs Szlovéniában még egy nemzetközi minősítésű futballbíró, aki szintén rendelkezne ezzel a licenccel?
Miért nem a szintén szlovén Matej Jug segítette a VAR-szobában a kollégát, hiszrn ő is a legmagasabban rangsorolt FIFA-keretbe tartozó sípos?
Hiszen a történtek után akarva-akaratlanul összeesküvés-elméletek is születhetnek.
Valóban nem volt szerencsés, hogy egy holland játékvezető bírálta el egy holland védő kézmozdulatáról, hogy tizenegyest ért-e az FC Barcelona ellen vagy sem...
Mindenesetre több spanyol hírportál is arról értesült, hogy a történtek miatt a Barcelona panaszt nyújt be az UEFA-nál, videófelvételekkel igazolva, mekkora igazságtalanság történt velük szemben.
Egy dolog százszázalékosan borítékolható: a meccset egészen biztos, hogy nem játsszák újra…
Nyitókép Dumfries egyértelműen elütötte a labdát Ansu Fati elől... Fotó: m4sport
A csákvári vezetők korábban azt nyilatkozták, Nagy Zoárdot csak akkor adják el, ha a Barcelona jelentkezik be érte, és egyértelműen Robert Lewandowski utódját látják benne. Ám a közelmúltban óriási változás történt...
Százharminc vádpontot fogalmaztak meg a Manchester City ellen az utóbbi idők egyik legnagyobb sportperében, most mégis rangadót játszik a Bajnokok Ligájában.
Kampányhajrá Dombóváron, illetve Tolna vármegye 2. számú egyéni választókerületében, az esélyes jelölt a fideszes Csibi Krisztina. Bár előrehozott választást követel, ezen a voksoláson a Tisza Párt nem indul. A Mi Hazánk Dúró Dórát, a Demokratikus Koalíció Takács Lászlót indítja. Riport.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 16 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gèbi
2022. október 12. 09:44
nettó butaság,
nem a "tévedésért" kell elmarasztalni a bírót, hanem azért ha nem hajlandó a tévedését egy erre az esetekre rendszeresített eszközzel megvizsgálni.
Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy szándékosan csalt, az egyik fél javára.
Ha kéz volt ha nem, az van, amit a bíró ítél.
Több helyzetet kell kidolgozni.
Ha minden bírót meghurcolnak egy-egy hibáért, nem lesznek bírók.
Ha most eljárnak a Barca kérésére a biró ellen, vajon a következő meccsükön a következő bíró mer majd a Barca ellen fütyölni?
Gusztustalan ez a Xavi.
Már évekkel az előtt mielőtt bevezették a VAR-nak nevezett utólagos korrigálási lehetőséget nagyon támogattam, hogy létre jöjjön.
Most azonban nagyon csalódott vagyok, mert nem azt hozta amit ígért.
Az amerikai foci közvetítéseket nézve mindig irigykedtem,
hogy milyen elengánsan oldják meg a kétes szituációkat.
Az az eset amit a bíró nem látott, vagy esetleg rosszul látott
az kikerül az óriáskivetítőre, és a közönség is együtt nézi meg a bíróval az esetet,
majd a bíró dönt.
És mivel mindenki látta, hogy mi történt, akár lassítva is,
több féle kameraállásból így a továbbiakban nincs vita.
Ezt kellett volna bevezetni a fociban is.
Ehelyett egy titkos VAR-szobában, számunkra láthatatlan emberek,
általunk nem látható felvételek alapján döntenek.
Ez csupán egy karikatúra, egy elhibázott módszer, egy kihagyott ziccer.